Címlap

Bejelentkezés


Agrárosok nem pályázhatnak az Új Széchenyi Terv pénzeire!


Kizárja szinte valamennyi pályázati jogcíméből az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) azokat az agrártermelőket, akiknek éves árbevétele több mint 50 százalékban a mezőgazdaságból származik.

Az ÚSZT-ből azok igényelhetnek támogatásokat, akik „nem mezőgazdasági termelők”, vagyis a mezőgazdasági termékek értékesítése forgalmuk kevesebb, mint 50 százalékát teszi ki. A mezőgazdasági vállalkozások – amelyek tehát legalább 50 százalékos mezőgazdasági árbevételt könyvelhetnek el – ezután is az ÚMVP-ből pályázhatnak forrásokra. – egyértelműsítette a szabályozási helyzetet az agromonitor.hu-nak adott válaszában a VM sajtóirodája. Ezzel megerősítette a Szabad Föld Online korábbi felvetéseit az ÚSZT problémájával kapcsolatban.

Az ÚSZT és az ÚMVP között további „lehatárolási” kérdéseket is meg kell oldani – jelentette ki Maácz Miklós, a VM főosztályvezetője egy közelmúltbeli konferencián. A programok közötti különbségtételre települési szinten és vállalkozási méretben egyaránt szükség van. Az eddigi egyeztetések szerint az ÚMVP alapvetően az agrárgazdasági mikrovállalkozásokra koncentrál az 5 ezer főnél kisebb településeken. Az ÚSZT ugyanakkor a nagyobb lélekszámú helységek, a városok és a kistérségi központok mikro-, kis- és közepes vállalkozóit támogatja. A kistelepülési mikrovállalkozások ÚMVP-s ösztönzését az indokolja, hogy a program – főként életminőség javító (hármas) és Leader (négyes) tengelyében – hozzájárulhat a prioritásként kezelt vidéki munkahelyteremtéshez – közölte Maácz Miklós.

A VM tájékoztatása szerint a támogatási szempontokat azért kellett szétválasztani, mert az Európai Unió tiltja az úgynevezett kettős finanszírozást. Itt alapvetően az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapról (EMVA), illetve az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a Kohéziós Alapról van szó, mivel az ÚMVP az előbbire, az ÚSZT az utóbbi kettőre támaszkodik. Brüsszel ezzel kapcsolatban előírja, hogy egy „prioritási tengely” csak egy alapból (célkitűzésből) kaphat támogatást, illetve egy művelet egyszerre csak egy operatív programból – például a gazdaságfejlesztési operatív programból (GOP) vagy a regionális operatív programokból (rop) - részesülhet pénzekben egy-egy alapon belül.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ÚSZT-ben nem lehet olyan jogcímeket nyitni, amelyeket az ÚMVP támogat, és fordítva – állítja a VM. Ez igaz azokra az esetekre is, amikor az ÚMVP-ben egy-egy intézkedésnél forráshiány lép fel. Így például az ÚSZT annak ellenére sem támogathatja a mezőgazdasági termékek értéknövelő beruházásait (elsődleges élelmiszer-ipari feldolgozását), hogy az ÚMVP-ben meghatározott pénzkeret mára szűkössé vált. Ezért a jogosultak az ÚSZT-ben meghirdetett élelmiszer-ipari jogcímből csak tovább-feldolgozási (nem elsődleges élelmiszer-ipari) projektekre nyerhetnek támogatásokat.

Vitatja ugyanakkor e megállapításokat a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), amely a közelmúltban levélben kért szabályozási változtatásokat Matolcsy György nemzetgazdasági minisztertől. A szervezet szerint az uniós rendelkezések a közösségi forrásokból sehol sem zárják ki a mezőgazdaságot, ezért az árbevételi korlát felszámolásával, illetve az EMVA, a regionális és a kohéziós alap összehangolásával az agrárium jelentős többletpénzekhez juthatna. Az ÚSZT-s mezőgazdasági hozzáférést - állítja a MOSZ - automatikusan lehetővé kellene tenni azoknál a jogcímeknél, amelyek az EMVA-ban nincsenek vagy már kifutottak. Ugyancsak pályázati esélyt kellene nyújtani azoknak, akik az ÚMVP-ből nem nyertek támogatásokat – hívja fel a figyelmet az érdekképviselet.

A VM tájékoztatása szerint mindenesetre az ÚSZT hét programja közül öt kapcsolódik szorosan a vidékfejlesztéshez. Ilyen az egészségipari, a zöldgazdaság-fejlesztési, a vállalkozásfejlesztési, a foglalkoztatási és a közlekedésfejlesztési program. A kormány a vállalkozásfejlesztési programon belül hirdette meg a már említett élelmiszer-ipari alapprogramot, illetve itt lehet pályázni a helyi termelői piacok kialakítására is.



SZABADFÖLD