Veszélyben az őshonos állatfajták

Szürkemarha, magyar tarka, kisbéri, lipicai, gidrán, nóniusz, fecskehasú mangalica, parlagi szamár, cigája, cikta, kendermagos magyar tyúk, fodrostollú lúd – a teljesség igénye nélkül néhány fajta és változat őshonos, hungarikumnak tekinthető háziállataink közül.

A jószágok és tenyésztőik helyzete nem túl rózsás, mert annak ellenére, hogy az Európai Unió a sokszínű mezőgazdaságot részesíti előnyben, itthon ezt nem támogatják. Az egyeztetések másfél éve húzódnak az agrártárca és az állattenyésztő szervezetek között.

Az őshonos magyar állatfajták megőrzése, tenyésztésük elősegítése a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) egyik kiemelt feladata. Az évtizedek, évszázadok alatt kitenyésztett, a magyar állattenyésztés eleven örökségét jelentő fajták fenntartása pedig mindannyiunk közös érdeke. „Minden, a saját állattenyésztését megbecsülő ország igyekszik költségvetési forrásból is segíteni a nemzeti kincset képviselő állatfajtákat. Hazánkban az elmúlt évtizedekben mégis méltatlanul kevés figyelmet és még ennél is kevesebb nemzeti forrást fordítottak őshonos fajtáink fenntartására” – mondta Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója. A szakember arra is rámutatott, mindez annak ellenére történik, hogy az Európai Unió a sokszínű mezőgazdaságot részesíti előnyben, amelynek része az évszázados tapasztalatokat, hagyományokat és tenyésztői munkát megtestesítő helyi fajták megőrzése.

A közösségi jogszabályok lehetőséget adnak őshonos haszonállatok fenntartásának támogatására. A védelemre és támogatásra szoruló őshonos fajtáink szakmai képviseletének első számú fórumát, az Őshonos Haszonállatok Génerőforrás-bizottságát 2007-ben hozták létre. A bizottság létrehozásáról a földművelésügyi és a környezetvédelmi miniszter együttes rendeletben rendelkezett. „Ezek után az Új Magyarország vidékfejlesztési program (ÚMVP) keretében – a bizottsággal az agrártárca illetékeseivel együtt – kidolgoztunk egy olyan, új típusú támogatási rendszert, amely különbséget tesz a legnagyobb értéket képviselő, úgynevezett elit vagy nukleusz egyedek, a fajta fenntartására alkalmas tenyészálla­tok, valamint az árutermelő állományok között.

A támogatási jogcímek rendeletben történő meghirdetése – az Őshonos Haszonállatok Génerőforrás-bizottsága és a MÁSZ többszöri kérése és közbenjárása ellenére – a mai napig nem következett be, jóllehet a szakmai egyeztetések két éve megkezdődtek” – mondta az ügyvezető igazgató. Az első elképzelések szerint 2009 január­jától, majd szeptemberétől, a legújabb elgondolások szerint viszont csak 2010 januárjában hirdetné meg a földművelésügyi tárca az őshonos és veszélyeztetett állatfajták tenyésztésben történő megőrzésére nyújtott támogatást. „A halogatás és hitegetés persze nem kizárólag ennél a jogcímnél jellemző. Az mégis nehezen érthető, hogy egy viszonylag kis létszámú termelői kört érintő és egyszerűen ellenőrizhető jogcím meghirdetése miért késik ilyen sokat – mondta Wagenhoffer Zsombor. – Közben az idő nem áll meg, a kritikusan alacsony létszámban tartott őshonos fajtáink egyedszáma folyamatosan csökken, s ezáltal a génállomány is visszafordíthatatlan károkat szenved.”

A MÁSZ-nak komoly vitái voltak és vannak a szaktárca illetékeseivel abban, hogy az állománynövelésre adhatnak-e lehetőséget vagy sem. Véleményük szerint az őshonos állatok támogatásával az Európai Unió célja a veszélyben lévő fajták fenntartása, és nem a kihalás küszöbén lévő állományok létszámának rögzítése. Ezért elfogadhatatlannak tartják az állománynövelés lehetőségének kizárását, hiszen alapvető célnak tekintik a kritikus helyzetben lévő őshonos fajták állományának felszaporítását.

Wagenhoffer Zsombor elmondta, hogy az állománynövelést egyetlen jogszabály sem tiltja meg, ezért javasolták, hogy a gazdák a támogatási kérelem beadásakor vállalást tehessenek a támogatható állatlétszámra. Javaslataik szerint a támogatás alapját az évenként benyújtott kifizetési kérelemben szereplő, ténylegesen meglévő létszám jelentené, azaz mindig annyi állat után fizetnének támogatást, amennyiről a tenyésztőszervezet igazolást ad.

A jogosult létszám egyrészt a központi nyilvántartásból, másrészt a Tenyésztési Hatóság által a helyszínen is ellenőrizhető. Az összes támogatható létszám fajtánként nem haladhatja meg a 1974/2006/EK rendelet IV. mellékeltében szereplő küszöbértékeket. Ezzel eleget tennének a jogszabályi feltételeknek, és a veszélyeztetett fajták létszámának növekedésére is lehetőség nyílna.

Több száz év munkája és verejtéke

Őshonos fajtáink védelmében májusban a Parlamentben nyílt napot szerveztek Tájgazdálkodás, tájfajták, génmegőrzés címmel. Az állattenyésztők képviselői ott is felszólaltak, úgy tűnik hiába. Az ott elhangzott beszédből idézünk most részleteket: „…A haszonállatfajták fenntartása érdekében a magyar államnak a jelenleginél sokkal többet kell tennie. Meg kell fordítani azt a rossz irányt, amilyen úton az elmúlt évtizedben haladt az állami szerepvállalás a tenyésztésszervezésben és fajtafenntartásban.

Miközben az uniós támogatások évről évre emelkedtek, és reményeink szerint a következő néhány évben is emelkedni fognak, a védett-őshonos fajtáink nemzeti támogatása szégyentelenül jelentéktelen, a több százéves tenyésztői munkát megtestesítő, hazánknak komoly elismerést kivívó magyar fajtáink helyzete – néhány esettől eltekintve – elkeserítő. (…) Úgy érezzük, az állam az állattenyésztőket is teljesen magukra akarja hagyni a génmegőrzésben is. Néhány évvel ezelőtt a parlament törvényben határozta meg a védett-őshonos fajták körét, és nemzeti kincsnek nyilvánította őket. De kérdezzük: a nemzeti kincsre az államnak nem kellene sokkal jobban vigyáznia? Őseink több száz éves munkája és verejtéke van e fajták génjeibe kódolva, az állam pedig felelőtlenül bánik velük.

Miért hagyjuk, hogy minimális létszámú fajták sorsa néhány elhivatott tenyésztő és családja anyagi lehetőségeitől függjön? Nagy csaták árán tudtuk kiharcolni, hogy az őshonos fajták tenyésztésben történő fenntartását elősegítő EMVA-forrásból – nyolcvan százalékban uniós pénzből – fizetett támogatás ne 2010-től, hanem már az idén szeptemberben elinduljon. Azt azonban még nem tudtuk elérni és a döntéshozókkal elfogadtatni, hogy a szintén EMVA-forrásból fizetendő, az ÚMVP-ben 214/C számon szereplő genetikai erőforrá­sok megőrzésére nyújtható támogatási jogcímet ne 2011-ben, hanem 2010-ben indítsák el! (…) Növelni kell az állattenyésztésre, ezen belül az őshonos fajták megőrzésére és nemesítésére nyújtott nemzeti hozzájárulás mértékét!

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy költségvetésünkből ezekre a feladatokra alig néhány millió forint jut. Jelenleg az őshonos fajták fenntartására nyújtott támogatás ugyanis lényegében uniós forrásból történik. (…) Köszönet és hála illeti azon tenyésztőket, akik minden ésszerűség ellenére tovább ápolják sok évszázados állattenyésztési kultúránkat. Nagyon biztatók azok a törekvések és sikerek, amelyek egy-egy kihalás szélére sodródott magyar fajtánk megmentésével, illetve piacszerzésével kapcsolatosak.” w

Magyarországi tenyésztő szervezetek

Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete: szürke marha.
Bivalytenyésztők Egyesülete: magyar házi bivaly.
Magyartarka-tenyésztők Egyesülete: magyar tarka.
Lótenyésztők Szövetsége (nyolc fajtaegyesület érintett): gidrán, hucul, kisbéri, lipicai, furioso-north star, nóniusz, magyar hidegvérű, shagya arab, parlagi szamár.
Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete: szőke, fecskehasú, vörös mangalica.
Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége: cigája, hortobágyi racka, gyimesi racka, cikta, parlagi kecske.

Kisállat-nemesítők Génmegőrző Egyesülete: sárga, kendermagos, fehér és fogolyszínű magyar tyúk; fehér, fekete és kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk; parlagi gyöngytyúk, fodrostollú lúd, magyar lúd, fehér és tarka magyar kacsa, bronzpulyka és rézpulyka.
Forrás: Magyar Állattenyésztők Szövetsége

AGROLINE