Címlap

Bejelentkezés


Póker vagy blöff az élelmiszerpartiban


Hétfő helyett csak ősszel szavaz végleg a parlament a kereskedőket megregulázó törvényről

Nem lesz hétfőn zárószavazás a napokban expresszsebességgel benyújtott élelmiszer-termékpályát érintő törvényekről. Az élelmiszerkódex életbeléptetésének szempontjából jelzésértékű lehet, ha a javaslat ötpárti támogatást kap.

Nem dönt a parlament hétfőn az öt parlamenti párt mezőgazdasági szakpolitikusai által kedden beterjesztett két, élelmiszerpiacot érintő törvényjavaslatról - tudta meg lapunk. A javaslatot benyújtó Herbály Imre (MSZP), Font Sándor (Fidesz), Medgyasszay László (KDNP), Velkey Gábor (SZDSZ), és Karsai Péter (MDF) ugyan gyorsított eljárást kértek a házbizottságtól, ám a frakciók tegnap úgy döntöttek, hogy hétfőn ugyan a házszabálytól eltérően tárgyalják a javaslatokat, ám nem döntenek róla. Azaz immáron biztos, hogy leghamarabb az őszi ülésszakon lehet zárószavazás a javaslatokról.

Úgy tudni, a döntés elnapolása ugyancsak ötpárti egyetértéssel történt. Valószínűleg nem véletlenül: az őszig függőben lévő javaslatok a földművelésügyi tárca számára kellő nyomatékkal szolgálhatnak a köztük és a kereskedők között idén áprilisban elfogadott élelmiszerkódex körül elmérgesedni látszó vitában. Ugyanakkor amennyiben a javaslatok hétfőn valahogy átcsusszantak volna a parlamenten, úgy borítékolni lehetett volna egy brüsszeli eljárást hazánkkal szemben a versenyhivatal jogainak csorbítása miatt. Az élelmiszerpiac működésével összefüggő javaslatcsomag ugyanis gyakorlatilag lenullázná a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) önálló szerepkörét az élelmiszer-termékpálya vállalkozásaihoz kötődő kartellügyekben, mivel a GVH csak a földművelésügyi miniszter engedélyével indíthatna eljárást ezekben az esetekben, és a már folyókat is csak az engedélyével folytathatná. A GVH agrártárca alá rendelése szöges ellentétben áll a versenyhatóságok függetlenségét garantáló uniós jogszabályokkal.

A benyújtott törvényjavaslatok, ha lehet, még bizonytalanabbá tették, hogy mi lesz a többéves vajúdás után idén áprilisban a hazai termelők, feldolgozók, forgalmazók kilenc szervezete által aláírt élelmiszer-etikai kódex sorsa. Mint ismeretes, a dokumentum több pontján nemrég fogást talált a GVH, és versenyvizsgálatot indított az aláírókkal szemben. A kereskedők erre hivatkozva felfüggesztették az elvileg július elsejétől hatályos kódex életbeléptetését, ám az agrártárca jelezte, hogy továbbra is ragaszkodna az általa tető alá hozott egyezmény teljes betartásához. Bonyolítja a helyzetet, hogy időközben a többi érintett szervezet soraiban is elhangzottak olyan vélemények, amelyek a kódex részleges - a GVH által kifogásolt részek kihagyásával történő - elfogadása mellett érveltek, illetve az FVM szándékainak megfelelően csak a teljes kódex életbeléptetését látták megfelelőnek.

Annyi biztosnak látszik, hogy az érintett érdekvédelmi szervezetek taktikai okokból a legutolsó pillanatig kivárnak azzal a döntésükkel, hogy életbe léptetik-e, illetve milyen formában az etikai kódexet. Eddig ugyanis "csak" az volt a kérdés, hogy határidőre megtippeljék, hogyan alakul a kereskedők, az FVM és a GVH közötti konfliktus. Ebben új motívum, hogy a törvényjavaslatok benyújtásával az ebben az ügyben az agrártárcát támogatók kijátszották a legkeményebb lapjaikat. Az azonban kérdéses, hogy ezt legsúlyosabb fenyegetésképpen vagy a hatálybaléptetés azonnali szándékával terjesztették-e be. A hétfői parlamenti ülés megmutathatja, hogy valóban ötpárti egyetértés van-e a javaslatok mögött. Az ugyanis más helyzetet teremt, ha a hétfői napon akadály nélkül átmegy a javaslat, azaz csak a végszavazás halasztódik el szeptemberre.


NÉPSZABADSÁG