Címlap

Bejelentkezés


Élelmiszerkódex: ma sem zárult le a szakértői munka


Továbbra sem zárta le az élelmiszerkódex előkészítő munkálatait az FVM koordinálásával működő szakértői bizottság - derült ki a mai egyeztetéseken. A testület január 26-án folytatja a munkát.

A mai ülés a harmadik tárgyalási forduló volt az év eleje óta. Egyes ágazati szakértők szerint csökken az esélye annak, hogy minden piaci szereplő számára elfogadható megoldás szülessen. Mint ismert, a bizottság munkájában - a minisztérium mellett - a termelők, a feldolgozók és a kereskedők képviselői vesznek részt. Ha nem születik megállapodás, a korábbi nyilatkozatok szerint törvényi szabályozással kellene rendezni a vitás kérdéseket.

Erre egy tavalyi ötpárti parlamenti határozat is felkéri a kormányt. A kódex elsősorban azt a célt szolgálná, hogy az élelmiszerláncok szigorúbb szabályozási keretek között működjenek. Az agrárpiaci szereplők főként azt kifogásolják, hogy a hálózatok túlságosan sok járulékos kötelezetséget (visszatérítést) rónak járult és indokolatlanul nagy élelmiszerimportot bonyolítanak le.


AGRÁRHIREK