Címlap

Bejelentkezés


Vállalkozók figyelem! Változás a számlázási rendszerben


Egy közelmúltban hatályba lépett jogszabályváltozás megváltoztatta a számlázásra vonatkozó szabályokat, így megszűnt a jogszabályi különbségtétel a számla eredeti és másolati példánya közt. A számlát kibocsátóknak azonban ezután is különös körültekintéssel kell eljárnia - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

A nemzetgazdasági miniszter rendelete ((4/2010. (VIII.13.) NGM rendelet) szeptember 27-ével hatályon kívül helyezte azt a rendelkezést(41/2009. (XII. 22.) PM rendelet), amely szerint "a számlázó programnak a számla adattartalmának papírra nyomtatása során biztosítania kell, hogy a számla eredeti és másolati példánya egymástól megkülönböztethető, és eredeti példányként csak egy példányban legyen nyomtatható" - ismerteti a tanácsadó cég hírlevele.

Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: továbbra is követelmény a számlapéldányok hiánytalan elszámolása, azonban ennek módjára vonatkozóan nincs hatályos jogszabályi rendelkezés. Emiatt a számla kibocsátója saját belátása szerint dönthet arról, hogy ezen követelménynek miként kíván eleget tenni. Megfelelő módszernek tűnik, ha korábbi eljárását folytatja, így például az egyes számlákon továbbra is feltünteti a példányszámokat, illetve annak eredeti, vagy másolati jellegét.

Azonban, amennyiben a hatályon kívül helyezett rendelkezésekből indulunk ki, akkor a számla kibocsátója elméletileg dönthet úgy is, hogy nem kívánja folytatni a korábbi gyakorlatot, és olyan számítógépes programot alkalmaz, amely a számlapéldányszámok rávezetése nélkül bocsátja ki a számlát. Ez esetben azonban kérdésként merül fel, hogy az adózó milyen módon tud eleget tenni a kibocsátott számlákra vonatkozó szigorú számadás, illetve a számlapéldányok hiánytalan elszámolására vonatkozó, továbbra is hatályos követelményeknek.

A fentiek alapján Veszprémi István szerint az a következtetés vonható le, hogy a számlát kibocsátóknak a jogszabály adta lehetőségek kiszélesedése mellett a saját ügymenet sajátosságaihoz igazodva a jövőben is különös körültekintéssel kell eljárniuk a számla előállítása során, fokozott figyelemmel a változásokra.



PROFITLINE