A Vidékfejlesztési Minisztériumban folyik a Magyar Élelmiszerkönyv szabályrendszerének átalakítása, amellyel az érvényben lévő szabályozás kiegészül a magyar hagyományokra, illetve a magasabb szintű minőségi elvárásokra alapozott önkéntes rendszerrel.
Az első szintet lényegében a most is érvényben lévő szabályozás adja, amely igazodik az Európai Unió más tagállamainak, az élelmiszerek minőségével összefüggő előírásaihoz. A tárca tervei szerint azonban a Magyar Élelmiszerkönyvi szabályozás folyamatosan kiegészül annak második szintjével.
Ez utóbbiban az új elem a magyar hagyományokra, illetve a magasabb szintű minőségi elvárásokra alapozva az eddigi követelményeket meghaladó önkéntes rendszer bevezetése. Ebben a rendszerben a megkülönböztető jelzéssel, vagy kiegészítő megjelöléssel - mint például különleges, vagy prémium jelzéssel - ellátott termékek gyártói magukra nézve kötelezőnek ismerik el, az élelmiszerkönyvben megfogalmazott szigorúbb minőségi követelményeket.
A hazai szabályozásban a több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő élelmiszerkönyv rendszerét és szerepét az élelmiszertörvényt felváltó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény tovább erősítette.
A törvény rendelkezése szerint a Magyar Élelmiszerkönyv az egyes élelmiszerekre, illetve az élelmiszerek vagy élelmiszer-összetevők egyes csoportjaira vonatkozó élelmiszer-minőségi, élelmiszer-jelölési és élelmiszer-biztonsági - élelmiszer-higiéniai -, valamint az élelmiszerek vizsgálata során alkalmazandó módszerekre vonatkozó kötelező előírások és irányelvek gyűjteménye.
Az élelmiszerkönyvi irányelvek alkalmazása nem kötelező, ám a gyártónak az élelmiszerkönyvi irányelvben szereplő megnevezés használata esetén meg kell felelnie az irányelvben foglaltaknak.
Ez a rendszer egyes termékcsoportoknál, termékeknél olyan alapvető követelményeket határoz meg, amelyek az élelmiszer-feldolgozók által előállított termékek minőségi minimumkövetelményének tekinthetők. Ezek tehát olyan előírások, amelyeket mind a hazai gyártóknak, mind az importőrnek mindenképpen teljesíteniük kell az adott megnevezéssel forgalomba hozni kívánt termékek esetében.
Az új előíráscsomag elsősorban azokat az élelmiszergyártókat szeretné segíteni, akik az igényesebb, magasabb hozzáadott értékű, minőségtudatos termékek előállításában érdekeltek. Ezért a minisztérium szándékában áll egy megfelelő módon megválasztott agrármarketing stratégiával és eszközrendszerrel támogatva a fogyasztók figyelmét is ráirányítani ezekre a változásokra. Teszik ezt a szaktárcánál annak érdekében, hogy az értékarányos ár megítélésében is változást idézzenek elő.
A kétszintű szabályozás részeként már elkészült és már ki is adták a megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott mézfélék szabályozását. Előkészítés alatt áll a különleges lekvárokra és szörpökre vonatkozó irányelv. Továbbá várhatóan a jövő év első felében a különleges tejtermékek, valamint a sütőipari termékek szabályozásának kidolgozására is sor kerül.
A Magyar Élelmiszerkönyv új irányelveit a Hivatalos Értesítőben, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium hivatalos lapjában folyamatosan teszik közzé. A mindenkor hatályos szöveg a VM honlapján egységes szerkezetben is olvasható - közölte a szaktárca.
AGROTREND