Címlap

Bejelentkezés


Felszámolás – újra itt a vég kezdete a Pannon Szárnyasnál

Rovat(ok):

Másodszor lép ugyanabba a folyóba a győri baromfi-feldolgozó: 2007 után ismét felszámolási eljárás indul a Pannon Szárnyas ellen – értesült portálunk.

A vége sajnos nem lett szép, hétdőn a dolgozók dühösen és reményt vesztve maradtak a kapukon kívül, már be se engedték őket a gyárba.

Három hónappal ezelőtt, amikor a Pannon Szárnyas csődeljárást kért maga ellen, már lehetett sejteni, hogy a kilencven nap alatt legfeljebb a csoda segíthet a mintegy 300 embernek munkát adó győri baromfi-feldolgozó cégen. A csődeljárás éppen azt hivatott szolgálni, hogy a fizetési gondba kerülő vállalatok, vállalkozások időt nyerjenek; a Szárnyas esetében is ez volt a cél. Baljós jel volt azonban, amikor két hete megírtuk: a termeléssel két hétre leáll a feldolgozóüzem, ráadásul ezzel egy időben igazgatóváltás is történik a cégen belül. Ez a bizonyos két hét pontosan akkor járt le, amikor a csődvédelem 90 napja is – a hétfői napon.

Néhány hónappal ezelőtt tehát még mintegy 300 dolgozója volt a Pannon Szárnyasnak, mostanra kevesebben maradtak, mert a bizonytalanság és az elmaradt bérek miatt (erről mindjárt részletesen is) többen időközben felmondtak. S mivel sokan semmit nem tudtak arról – vagy ha mégis, akkor is reménykedtek az ellenkezőjében –, hogy hétfőtől nem indul újra a termelés, ezért megjelentek a munkahelyükön. Megalázó pillanat várt rájuk, ugyanis a lakattal lezárt gyárkapun nem mehettek be – ezt többen számon is kérték a portaszolgálat munkatársától, aki azonban nem sok mindent tehetett. Haragjukat tetézte, hogy az öltözőben hagyott személyes holmijukat sem vihették el, akinek pedig a határozott időre szóló szerződése lejárt vagy fel akart mondani, az sem kapta meg a papírjait, amelyekkel munkanélküli-segélyt igényelhetne vagy máshol munkát kereshetne.

Tudni kell, hogy az itt dolgozó munkások döntő többségének nincsenek tartalékai: amíg a fizetésüket kapták, 60–70 ezer forintot kerestek. Két hónapja azonban összesen 8(!) ezer forintot utaltak át nekik – ez gyakorlatilag a márciusi bérük egynyolcada, az áprilisi fizetést pedig még nem kapták meg. Van, aki kerek perec megmondta, hogy ha nem kap pénzt, akkor kirakják az albérletből, ˝akkor pedig én is beköltözöm az öltözőbe, ahogy az egyik kollégánk˝. Más azt mondta az időközben a kapuban megjelenő termelési igazgatónak, hogy 28 év munkaviszony után az előjegyzett műtéte függ attól, hogy lesz-e addig pénze. Az emberek folyamatosan érkeztek a gyárba, de be senki nem jutott.

Kézzelfogható volt a feszültség, amikor egyszer csak három, Ózdról érkező ember kezdett érdeklődni náluk a munkalehetőségről. A győri munkások először nem is értették, miről van szó, hiszen ők a megszűnő munkahelyük kapujában álltak; de az ártatlan érdeklődőktől megtudták, hogy őket alkalmi munkára hívták be hétfőre... (A baromfinál törökök is vágnak csirkét, a dolgozók között pedig elterjedt a hír, hogy a törökök maradnak, így valószínűsíthető, hogy erre a munkára toboroztak Kelet-Magyarországról alkalmi munkásokat.)

Egy tény: a dolgozók teljes bizonytalanságban számolják a napokat hetek, hónapok óta, s konkrét ígéretet most sem kaptak az elmaradt bérük kifizetésére. A termelési igazgató, akit – mint írtuk is – két hete választottak meg a posztra, portálunknak azt ígérte, szerdán konkrétumokkal tud szolgálni. Kérdésünkre megerősítette azért, hogy valóban felszámolás indul a Pannon Szárnyas ellen.



KISALFÖLD