Rendet vág tejcsokifronton az EU

És még mondja valaki, hogy nem hasznos szervezet az Európai Unió: most például olyan módszert dolgozott ki, amellyel garantáltan lebuktatható a hamisított tejcsokoládé. Az eljárást a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) is jóváhagyta, így világszabvány lett belőle.

A tét nem kicsi, hiszen a világ csokifogyasztásának felét Európa adja. Ezúttal nemcsak az édesszájúakra gondoltak, hanem – mint az uniós döntéseknél általában – komoly gazdasági érdekeket is próbálnak védeni. Merthogy az EU rájött: hiába lépett életbe már évekkel ezelőtt a híres csokoládé-irányelv, ez önmagában nem édesíti meg az életet. Ha kimondják, hogy törvényesen mit szabad csokoládé néven árusítani, ezt valahogy ellenőrizni is kell.

Összezavarta eddig a szakértőket, hogy a kakaóvaj és a növényi zsírok kémiai összetétele kísértetiesen hasonlít egymásra, ezért nehéz megmondani, mikor csalnak a gyártók. Márpedig a 2000/36/EK irányelv egyértelműen úgy rendelkezik: „Minden tagországban legfeljebb ötszázalékos arányig engedélyezni kell a kakaóvajtól eltérő növényi zsírok csokoládétermékekhez való hozzáadását.” A tejcsokinál bonyolítja a helyzetet, hogy a növényi zsírok mellett a tejzsírok végképp összekuszálják a szálakat.

Csokoládénak senki sem hívhat(na) tehát az európai piacon olyan terméket, amelybe öt százaléknál többet tesznek a kakaóvajnál jóval olcsóbb növényi zsiradékokból. S most jön a nagy találmány: az Európai Bizottsághoz tartozó Közös Kutatóközpont (JRC) olyan módszert fejlesztett ki, amellyel pontosan megállapítható, milyen arányban „hígították” a tejcsokit. (Az étcsokoládé ellenőrzéséhez a JRC már korábban kidolgozott egy eljárást.)

Komoly összegek forognak kockán, mivel a vásárlók sokkal szívesebben vesznek meg olyan terméket, amelyet csokoládénak hívnak, nem pedig valamilyen helyettesítő elnevezéssel illetnek. Nem véletlenül örvendezett Krzysztof Maruszewski, a Közös Kutatóközpont egyik vezetője: „Az, hogy a JRC tesztelési módszerét nemzetközi szinten is elfogadták, megerősíti az Európai Unió szerepét az ételhamisítványok elleni világméretű küzdelemben.”

Ki emlékszik már arra, hogy a csokoládé-irányelv megalkotása több mint húszéves jogi csatározás eredménye? Akkor még arról folytak késhegyre menő viták, hogy a kakaóvajon kívül nem szentségtörés-e mást is rakni a csokiba – manapság már annak is örül mindenki, ha nem adagolták túl a pálmaolajat, a mangómagzsírt vagy a Borneó-faggyút.

Mi lesz a fejlődő világ termelőivel?

Hogy milyen az EU-konform csokoládé? Az unió csokiirányelve nem hagy kétséget efelől: olyan kakaótermékekből és cukrokból készült termék, amely legalább 35 százalék összes kakaó-szárazanyagot tartalmaz – ideértve legalább 18 százalék kakaóvajat és legalább 14 százalék zsírmentes kakaó-szárazanyagot.

A tejcsokoládénál más a helyzet. Ebben legalább 25 százalék összes kakaó-szárazanyagnak kell lennie, valamint legalább 14 százalék tejszárazanyagnak, amelyet dehidrált teljes tejből, félig vagy teljesen fölözött tejből, tejszínből, avagy dehidrált tejszínből, vajból vagy tejzsírból nyertek. S jöhet még bele legalább 3,5 százalék tejzsír és legalább 25 százalék összes zsír (kakaóvaj és tejzsír).

A legszebbre a praliné meghatározása sikeredett: olyan termék ez, amely „falatnyi nagyságú”. Lehet töltött csokoládé, tömör csokoládé, illetve csokoládé és más ehető öszszetevők kombinációja vagy keveréke – feltéve, hogy a csokoládé a termék összsúlyának legalább 25 százalékát teszi ki.

A fejlődő világra is gondol a csokoládé-irányelv, amely leszögezi, hogy a kakaót, a kakaóvajat és a növényi zsírokat nagyrészt fejlődő országokban termesztik. Az ott élők érdeke, hogy „a lehető leghosszabb távú megállapodások jöjjenek létre. Ezért az Európai Bizottságnak figyelembe kell vennie, hogyan támogathatja ezt az ügyet” az unió, például a tisztességes kereskedelem előmozdításával.

NÉPSZABADSÁG