Rendeletben szabályozta újra a vidékfejlesztési miniszter az elejtett vad jelölésének, kezelésének és forgalomba hozatalának élelmiszer-higiéniai követelményeit – közölte a kormányzati honlapon a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A tárca szerint az európai uniós szabályokkal összhangban álló rendelet legfőbb célja a kereskedelembe, vendéglátásba és feldolgozóiparba kerülő vadhús élelmiszerbiztonságának megerősítése.
Új előírások szabályozzák a termék nyomon-követhetőségét, ezzel hozzájárul a gazdaság kifehérítéséhez és az esetleges élelmiszer-higiéniai problémák eredetének visszakereshetőségéhez – írja közleményében a VM. Újdonság, hogy ha a vadász az elejtett vadat kizárólag magáncélra használja fel, illetve átadja, vagy eladja a végső fogyasztónak, hasonló szabályok vonatkoznak rá, mint a kistermelőkre, továbbá jelentősen csökkennek adminisztratív terheik. Szintén új elem a szabályozásban, hogy a szabadon forgalmazható vad mennyiségét ezentúl kilogramm helyett darabszámban mérik.
A közvetlenül a vadászoktól vásárolt hús minőségének javítását célozza a „helyes higiéniai gyakorlat” című útmutató bevezetése. Ennek segítségével ellenőrizhető, hogy a vadász mindent megtett-e annak érdekében, hogy biztonságos élelmiszert adjon tovább. A rendeletmódosítás a fogyasztók egyészségének védelmét szolgálja és egyben védi a vadászatra jogosultakat is.
AGROMONITOR