Címlap

Bejelentkezés


Módosította a dioxinrendeletet a főállatorvos


A főállatorvos módosította a dioxinrendeletet, továbbra is fenntartja a szigorú ellenőrzést - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája kedden.

A szaktárca tájékoztatása szerint az Európai Bizottsággal és Németországgal folytatott konzultációkat követően bizonyossá vált, hogy a német hatóságok kiemelt módon, megfelelő hatékonysággal végzik a dioxin szennyeződéssel érintett takarmány-előállítók és állattartó telepek ellenőrzését, kiszűrését és a forgalomba hozatalának megakadályozását.

A módosítás szerint a Magyarországra friss vagy fagyasztott sertéshúst, húskészítményt vagy élő sertést vágási céllal behozó vállalkozó köteles a szállítmány várható érkezése előtt 2 munkanappal bejelenteni az illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának.

A hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján a kockázatosnak minősített szállítmányból dioxinvizsgálat céljából mintát vehet. A vizsgálatokkal kapcsolatos költségeket az érintett vállalkozónak kell kifizetnie.

Az minisztérium közleményében hangsúlyozza: a magyar hatóság legfontosabb feladata - az unió céljaival összhangban - a lakosság egészségének védelme, az élelmiszerekbe vetett bizalom fenntartása és megerősítése, ezért továbbra is fenntartja a szigorú ellenőrzéseket.

A német agrártárca január elején jelentette be, hogy dioxinszennyezés veszélye miatt több mint négyezer gazdaságot ideiglenesen bezárnak.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a német sertéshúsok kötelező dioxinvizsgálatát, és a német dioxin botrány miatt a közvetlenül vagy közvetetten Németországból származó friss és fagyasztott sertéshús, sertés húskészítmények, valamint élő sertés felhasználásának és forgalmazásának átmeneti korlátozását rendelte el.

A laboratóriumi vizsgálatok elvégzése is azt igazolta, hogy Magyarországra nem került dioxinnal szennyezett termék.

Magyarország azt követően vizsgálta felül és módosította korábbi határozatát, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tárgyalásokat folytatott a szóban forgó ügyben Ilse Aigner német mezőgazdasági miniszterrel, valamint John Dallival, az Európai Bizottság egészségügyi biztosával. A magyar intézkedést hivatalosan az unió bizottsága nem kifogásolta, csupán szóbeli kérés hangzott el az intézkedés megváltoztatására.



AGROLINE